Lelkem nyitott kapuján,

szívem egyik feléből

Vad!

 könyörtelen,

gyilkos bajnok!

Örjöngve,

 pusztító, véres

bosszút hajtott!

Ő’ az én virágom,

de, tőle félek!

Az másikat,

inkább’ -féltem.

Ő szívem piciny,

törékeny csodája,

 szirmairól az életfényét

 szelídbársonyával,

 lélekragyogássá

 hinti,

 ősapámra!

 Az Isten ostorára;

 ATTILÁRA!”

                                Móz-s!