|
Írta: Kiskegyed
|
|
2009. december 16. |
Nehéz azt elfeledni, akit sokáig nagyon szerettünk,
De muszáj, mert ő döntött úgy, hogy már ne legyen semmi közöttünk.
Ilyenkor fáj számodra legjobban az élet,
Szüntelenül gondolkozol, vajon miért lett vége?
Belemerülsz az önvádba, s szívedet marják az érzések,
A megoldást keresed, s benned csak gyűlnek a kérdések.
Jól tudod, hogy a fájdalom elől nem lehet elfutni,
De úgy gondolod, hamarabb felejtesz, ha elmész mulatni.
Aztán a diszkóban meghallasz egy ismerős dallamot,
Egy számot, ami akkor ment, mikor még együtt voltatok.
Ekkor felújulnak benned ismét a régi emlékek,
S barátaid kérdezed: - ti az én helyemben mit tennétek?
- Az idő az, mi begyógyítja majd valamikor sebedet,
a jövőnek élj és ne a múltnak, erre törekedj!
Azt tennéd, amit tanácsoltak, de úgy érzed ezt nem teheted,
Igaz ő nem szeret, de te még mindig ugyanúgy szereted.
Mindent elkövetnél, hogy vissza tudd valahogy szerezni,
De nem tudod, ezért ha nehezen is, muszáj leszel feledni.
|
