Őszinte tekintettel szaladt akkor elém
Remény, mondta lelkem, ő maga a remény
Őszinte örömmel talált ránk az este
És minden pillanatban kedvünket kereste.

Ázott nagykabátba tekert minket a sors
Frontvonal mögött álljuk kenyérért a sort
Didergő kezemben kis cipó kettétörve
És sántikál Ő felém, őszen, meggyötörve 

Hej, de keserű életet szült ez a szerelem
Könnyet hizlalnak a percek bánatos szememen
Gyűlölet hajt, szívem bánattal tele
Átkozom azt, ki ezt tette Ővele

S ha egyszer újra ember lesz az ember
S még nem nyugszom sötét sírveremben
Addig ölelem magamhoz törékeny testét
Míg nem élhetjük át újra azt az estét...